Az Öveges József Szakkollégium 15 órás szakszemináriumot szervez Dr. Johanyák Zsolt Csaba tudományos dékányhelyettes - Mobil alkalmazások fejlesztése vizuális eszközökkel címmel.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő - Nemzeti Tehetség Program pályázatának segítségével Szakkollégiumunk két 15 órás szakszeminárium szervezésére kapott lehetőséget.
Az első ezek közül Dr. Johanyák Zsolt Csaba tudományos dékánhelyettes Mobil alkalmazások fejlesztése vizuális eszközökkel című szakszemináriuma.
A szeminárium április-májusban kerül megrendezésre.
A szakszeminárium keretén belül a hallgatók megismerkednek az MIT App Inventor nevű vizuális fejlesztőfelülettel. A grafikus desingner és a könnyen átlátható kódolási felületnek köszönhetően hallgatóink exponenciális sebességgel fejlődnek.
"Azért választottam a mobilalkalmazás fejlesztés kurzust, mert szeretném ezzel is a tudásomat színesíteni. Pénzügy és számvitel hallgatóként egyáltalán nem kapcsolódik a szakomhoz, így egy kicsit kizökkent a mindennapos, megszokott témákból. Az órákon, könnyen elkészíthető alkalmazásokat fejlesztünk követhető tempóban. Azt várom a kurzustól, hogy egyszerűen, számomra is érthetően megtanuljam a mobilalkalmazás fejlesztés alapjait és képes legyek egy egyszerű alkalmazást, akár egyedül is elkészíteni."
- Eszter -
"Én azért választottam ezt a Mobil alkalmazások fejlesztése kurzust, mert középiskolában informatika szakra jártam és mindig érdekeltek az informatikához kapcsolódó dolgok. Most járműmérnöknek tanulok, de bízom benne, hogy hasznát vehetem még az életem során ennek a kurzusnak. Az a célom, hogy megtanuljam a telefonos applikációk készítésének alapjait. Bízok benne, hogy a kurzus végére megtanulom, hogyan is lehet egy ilyen alkalmazást elkészíteni."
- Roland -
"Általános és középiskolában is igyekeztem arra törekedni, hogy minél több területen kipróbáljam és fejleszem magamat. Ezen megfontolásból jelentkeztem erre a kurzusra is, és elmondhatom, hogy ismét egy hasznos dologgal bővíthettem a tudástáramat. A foglalkozások anyaga könnyen érthető és gyorsan tanulható volt, amely arra bíztatott engem is, hogy a jövőben mélyebben is foglalkozzak ezzel, akár saját felhasználásra gyártott alkalmazások készítése gyanánt."
- Gergő -
"Érdekes volt hallani egy olyan programozási módszerről, melyhez nem szükséges a programozási kód ismeret. Bárki számára ingyenes elérhető és az oldal adta eszközök használata könnyen elsajátítható. Az órák érdekesek és gyakorlatisak voltak. Megfelelő alapozó tudást szerezhetünk egy saját mobil alkalmazás elkészítéséhez."
- Máté -
"Szerintem nagyon érdekes volt a foglalkozás, minden alkalommal más és más célú alkalmazásokat fejlesztettünk. Részletes képet kaptunk arról, hogy hogyan kell elképzelni ezt a részét az informatikának, és nagyon jó alapokat kaptunk ennek elkezdéséhez."
- Dániel -
"Azzal a céllal jelentkeztem, hogy egy kicsit jobban bele lássak a programozásba, jó volt látni egy ilyen technikát is és külön pozitívum volt, hogy nagyon jó hangulatúak voltak az órák."
- Gyula -
"Nagyon érdekes volt maga a kurzus. Sajnos nem tudtam felvenni egy szabadon választható tárgyat, ami hasonló témájú, ezért nagyon megörültem a lehetőségnek. Igazán könnyű használni a programot, és szinte bármit megalkothatunk vele."
- Gréti -
"Számomra ez a foglalkozás megmutatta, hogy az applikáció fejlesztés nem feltétlenül végeláthatatlan, érthetetlen parancssorok gépelésével történhet. Nagyon érdekes volt látni, megtanulni ebből a - szerintem - jóval kreatívabb szemszögből az applikáció készítést. Nagyon élveztem a foglalkozásokat, nagyon sokat tanultam a telefonos applikációk készítéséről!"
- Ákos -
"Addig, amíg nem vettem részt ezen a szakszemináriumon, nem hittem hogy ilyen módon is készíthetők telefonos applikációk. Először kicsit tartottam tőle, hogy fogom-e tudni követni, de az első órán minden aggodalmam elszállt. Jól éreztem magam az órákon. Szerintem azok számára is követhető volt, akik kicsit lassabban dolgoznak. Egyszóval, sokat tudtam tanulni, ebből az Appinventoros foglalkozásból."
- Enikő -
"Nem tudok programozni, de mindig is szerettem volna megtanulni. A szakszeminárium megtanított arra, hogy bármiféle nyelvismeret nélkül is el tudok készíteni egy telefonos applikációt. A foglalkozásokat nagyon élveztem, nem kellett attól tartanom, hogy nem értek valamit, mert mindent 100%-ig elmagyaráztak. Örülök, hogy lehetőségem nyílt részt venni a szakszemináriumon."
- Csenge -
"Egy nagyon jó és hasznos szemináriumon vehettünk részt. Az, hogy érthetően lett elmagyarázva egy számomra teljesen idegen dolog, számomra nagyon hasznos volt. Örülök, hogy részt vehettem rajta."
- Levi -
"Eleinte tartottam attól, hogy tudom-e majd követni az előadásokat, mert a programozás sosem volt az erősségem. De nagyon érthető volt, sok érdekes alkalmazás készítésével ismerkedhettem meg."
- Róza -
NTP-SZKOLL-20-0037
Az esemény a Nemzeti Tehetség Program „Fejlődjünk közösen!” a Neumann János Egyetem Öveges József Szakkollégiuma működésének támogatása pályázat keretein belül valósult meg.